demo

A Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesület 2000-ben alakult Szegeden, lelkes fiatalokból, akik azzal a célkitűzéssel hozták létre a szervezetet, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a moldvai magyar kultúra hazai megismertetését, ill. nyári tanítóbárokat szervezzenek Moldvában. Az alakulás óta eltelt bő évtized alatt a civil szervezet országos hatókörűvé bővült – annak a ténynek is köszönhetően, hogy az alapításkor még egyetemi tanulmányaikat folytató tagok időközben az ország különböző településein végzik munkájukat.
Meggyőződésünk szerint a földrajzi távolság, vagy éppen az eltérő megközelítés- és szemléletmód nem hogy hátráltatja, de éppenséggel segíti az aktív összefogást és a hasznos civil cselekvést a témában. Ennek szellemében hoztuk létre jelen honlapunkat is, melynek legfontosabb eleme, hogy befogad, tárol és kereshetően közzétesz bármely témába vágó tartalmat. Hisszük, hogy a hagyomány és a modern technológiák szintézise új minőséget teremthet a moldvai magyarság megismerésében és kutatásában.
Oldalunk tartalmainak böngészéséhez, ill. akár aktív felhasználóként történő közreműködéshez is kellemes időtöltést kívánunk!

Néhány további információ a honlaphoz:
A Fotókiállításokkal kapcsolatban az alábbit fontos kiemelni:
A Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesület tagjai a 2000-es évek első felében évente felkeresve Moldvát, útjaik során fotók és filmfelvételek segítségével dokumentálták a 21. századi moldvai csángó életmódot. Az így gyűjtött fotóanyag számos kiállítás keretében került bemutatásra, ahol a kiállítás megnyitása minden esetben ismeretterjesztő előadás tartásával is összekapcsolódott.

Két tagunk fotózáshoz köthető gondolatai:

"A moldvai csángómagyar téma iránt azért kezdtem el érdeklődni, mert kissé szégyelltem, hogy 20 évesen hallottam először arról, hogy a Kárpátokon túl is élnek anyanyelvemen kommunikáló emberek. Érdekeltek, ezért 2000-ben először meglátogattam őket. Nem vagyok fotós, de valahogyan haza kellett hoznom vizuálisan is az élményeimet... Ezért készültek felvételeim s 2004-ben hosszabb-rövidebb riportfilmjeim. Hasonlóan néhány kedves barátomhoz a Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesület tagjaként, mint önkéntes próbálok tenni a csángómagyar sors megismertetéséért miközben talán magam is közelebb jutok ezen csodálatos kultúrához." (Juhász Géza Péter)

"A képalkotás gyermekkoromtól lenyűgözött, így korán kezdtem a fényképezőgéppel ismerkedni, fotózni. A videokamerák megjelenésével pedig a filmezés világába is beléptem. A két műfajt így párhuzamosan művelem. Az eredményeket pedig számos díj és elismerés mutatja. A komolyabb eredményeket segítette, hogy fotós és operatőri iskolát is végeztem. Legkedvesebb témám a természet és az ember. Különösen, ha a kettő kapcsolódik is valamilyen módon egy fotón vagy filmen. Ezt a harmóniát szeretem tehát megmutatni, főként, ha a Teremtőnkhöz is elvezetheti a nézőt egy-egy alkotás. A csángóföldi fotózás és filmkészítés óriási élmény volt. Az ott élő emberekkel beszélni, látni a hétköznapjaikat egy időutazásnak is beillő tapasztalat volt. Ők még egy romlatlanabb, természetközelibb világban élnek. Ezt a lassan átalakuló, "civilizálódó" közösséget megörökíteni nagy kiváltság volt a számomra." (Koncz András)

Támogatóink

emet logo szinesemmi logo

Kapcsolat

Név: "Fiatalok a Moldvai Csángókért" Egyesülete    
Adószám: 18466584-1-41
Bankszámlaszám: 11998006-06368764-10000001
E-mail elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bejelentkezés/Regisztráció

Kiemelt hírek

2025-ben is számítunk adó 1% felajánlásokra

2025-ben is számítunk adó 1% felajánlásokra, működésünk és a jövőbeni nyári tanítótáborok támogatása érdekében.

2016. vége. Márton Áron relief elkészítéséhez hozzájárulás

Mi is támogattuk Csoma Gergely munkáját: Márton Áron püspök relief.

2016 ősz A Megkötött idő" című könyv bemutató-sorozatára Erdélyben és Moldvában


2016. őszén került sor a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent ". A könyvbemutató első állomása 2016. szept. 28-án
Csíkszeredán, a "Székelyföld" folyóirat szerkesztőségében volt. Az eseményről részletes beszámolót Péter Beáta írt „Aki látta még a hagyományos moldvai magyar világ utolsó felvillanásait" címmel.

Bővebben...: